Drucken

1944 öszén elment a németek fele


Sánta (Schatner) Erzsébet: 1920–ban születtem, 1926 és ’33 között jártam iskolába. Akkor külön német iskola müködött a faluban, ahol a földrajzot és a történelmet románul tanították, minden más tantárgy oktatása németül folyt. Amikor az iskolát elvégeztem, a faluban még lakott annyi német, mint magyar, és gyerek is annyi volt, hogy az evangélikus templom mellett építettek még egy német iskolát, mégpedig emeleteset, amelynek a földszintjén német óvoda mûködött. Az az épület most üresen áll. A régi német iskola épületét ma román templomnak használják.

Miután a második háború idején több hadadi német férfi beállt az SS–be, 1944 októberében német katonák azzal jöttek a faluba, hogy el kell hagynunk az országot, és Németországba kell mennünk, mert nemsokára ide jönnek az oroszok, és akkor itt rossz lesz a németeknek. Vagy 20 család ült szekerekre és ment el, föleg a Nagy utca német soráról, ahol a "tiszta" német családok laktak. Feljebbröl, ahol inkább magyar–német vegyes családok éltek, kevesebben tartottak a távozókkal. Mi nem akartunk elmenni, ezért egy idôre átköltöztünk Avasújvárosba, a testvéremékhez, ö oda ment férjhez. Egy hónapig tartózkodtunk náluk, addig Hadadon a mi házunkra is apám testvére vigyázott, akivel közös udvarban laktunk. Mire visszatértünk, a front már túljutott a falun.

Löscher (Veniger) Ana: ’44 öszén a hadadi németek fele elment szekérrel. Apám, Veniger Michael meg én akkor nem tartózkodtunk idehaza, más falubeliekkel együtt a Bácskában voltunk dolgozni.

Löscher Franz: A német katonák felszólítottak bennünket a falu elhagyására, de nem köteleztek senkit. Nemsokára bombázták a falut. Akkor halt meg Reimbold András, és talán még ketten. Egyéb harc itt nem volt. Miután bejöttek Hadadra, a román katonák nem kérdezték szabad–e, csak fogták a disznót, libát, ami megtetszett nekik, és elvett